+36 30 317-3779     oktatas@okmoki.hu

Közlekedési ismeretek

Kátyús palló

kátyús palló: 2m hosszú, 30 cm széles, benne 2-2,8 cm mélység, kialakított kátyús gödrökkel. Elején és a végén piros vonal jelzi az értékelt szakaszt.

A feladat során a kerékpáros mindkét kerékkel áthalad  mindkét vonalon, közben a kátyús, gödrös úton  úgy halad át, hogy nem teszi le a lábát, nem áll meg, nem tér le a padról.

A feladat nem nehéz, de gyakorlatlan tanulót a szerre ne engedjen!

Az áthaladási érzés megtanítása során, először fogja a tanuló kerékpárját, amíg az megismerkedik azzal az érzettel, hogy egy nagyon rossz útfelületen kell áthaladnia. Fel kell hívni a figyelmét, hogy ilyen helyen a kormányt haladás közben erőteljesen tartsa kézben, lehetőleg a legkevésbé veszélyes részeken haladjon át. Szintén célszerű a megfelelő sebességet jól megválasztani, mert átguruláskor szinte mindig hajtani kell.

Túl nagy sebesség esetén nagy a kerék padról való kipattanásának veszélye, túl lassú érkezéssel, nem biztos, hogy át tud haladni. Ezért a legfontosabb az erőteljes kormányfogás mellett a megfelelő sebesség megválasztása.

Az érzet megismerése után be kell gyakorolni a helyes mozgást. A segítő a pad mellett álljon, szükség esetén avatkozzon be.

A padot vízszintes talajra fektesse, azt a földön ne húzza, mert a csúszásgátló gumik károsodnak. Amennyiben szükséges változtatni a helyén, azt a pad emelésével oldja meg!

 


vissza a taneszközök listájához »

Oktatási Módszertani Kiadó Kft.

Telefon: +36 30 317-3779

E-mail:

Weboldal: www.okmoki.hu


© Oktatási Módszertani Kiadó Kft
Minden jog fenntartva


Weboldal: